Fábián Flóra
Nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató vagyok a Corvinuson, mindig is szerettem utazni, érdekelt a „külföld”, a mienktől eltérő kultúrák és nyelvek, de ez csak az egyik oldalam, hiszen a művészetekben találtam meg a valódi szenvedélyemet.
Befogadóként minden művészeti ág nagyon érdekel, alkotóként pedig alapvetően a zenében találtam meg magam. Amióta az eszemet tudom, énekelek, ez az, amit a legjobban szeretek. Sok évig citeráztam, így a népzene is közel áll hozzám, mostanra viszont főként az indie pop / rock vonalon mozgok.
2021 óta a saját zenekaromban, az Alsórakpartban énekelek és ritmusgitározom, illetve én vagyok az első számú dalszerző is a csapatban, ugyanis a dalírás az, ami a legfőbb önkifejezési eszközöm. Itt mutatkozik meg az, hogy az írás is közel áll hozzám, évekkel ezelőtt még prózákat és verseket is szerettem írni, mára leginkább ezt dalszövegek formájában teszem, ugyanis a zene, a dallam a szöveget kiegészíti számomra és együttesen intenzívebben ki tudja fejezni azt, ami bennem van.
CMA státusz: PR teamvezető
Team: PR és Zenekar
Tevékenységem a CMA-ban: A teamekben végzett feladatok mellett (kurzusszervezés, hírlevélírás, illetve próbák és koncert a zenekarral) én vezettem a 2023 tavaszi felvételi projektet, részt vettem a CMAX fesztivál szervezésében kapcsolattartóként.