Gáspár Hanna
Hanna vagyok, 2020-2023 között voltam aktív tagja a CMA-nak, a szervezés és a grafika teamekben garázdálkodtam/tevékenykedtem elsősorban. A garázdálkodás vagy tevékenykedés nézőpont kérdése, de igyekeztem a közösség érdeke szerint, saját stílusomat a CMA-ba csempészve szervezni az összerázókat, programokat, kiállításokat – éppen mire volt szükség. Szombathelyi lovas összerázó, official pálinka distributer (na persze Zolival), CMArcius újraindítása, egy-két eseményborító itt-ott, CMAX design, random növényosztások, tippek és trükkök köthetők talán a nevemhez a CMA-n belül.
Ami megfogott a legelején, és óriási élményt adott, mindenképpen az, hogy a Dalfutár beszélgetést moderálhattam, a két Andrást kikérdezve a műsor részleteiről. Emil.RuleZ!-t kívülről fújó, 5 éves Hanna nagy álma vált valóra a CMA-nak köszönhetően. Persze, ezt követően is nagyon sok program, élmény és lehetőség várt a szervezeten belül, ahol az biztosan igaz, hogy a belefektetett energiát az ember 100%-osan visszakapja, sőt, még annál is többet. És a közösség, a csodás művészek, akiket a CMA által megismerhettem, na az a TOP100 ezen az egyetemen (legalább egyszer szerepeljen ez a kifejezés teljesen helytállóan).
Ezen túl, most már alumniként sem fog azért a CMA olyan könnyen szabadulni tőlem, random eseményeken felbukkanva folytatom – bár már csak résztvevőként és élvezőként – a fő munkakörömet, a garázdálkodást.
CMA Státusz: alumni tag, 2021 – 2022 között Szervezés team vezető