Kora reggeli fagy // Irodalom team téli írások (III.)

Az Irodalom team 2024. őszi félévében is számtalan érdekes írás született, most néhányat megmutatunk nektek. Akad itt vicces karácsonyi versesmese, szívmelengető novella vagy fájó szerelmes vers. Ezernyi hangulat, ezernyi nézőpont.

Gyűléseink alkalmával 25 percünk van megvalósítani ötleteinket: az itt látott alkotások is ilyen 25 perces gyakorlatok alatt készültek.

Jó olvasást!

Hajdu Gréta – Télapó, esküszöm meg tudom magyarázni

Havas karácsony éjszaka
Csak egy alak jár ébren.
Minden gyerek, felnőtt, angyal
Elaludt már régen.

Mérgelődik is az alak
Mit alszanak basszus?
Mikor itt a lista végén
Maradt még egy passzus?

Utoljára hagyta ezt
Az elátkozott házat,
Ahol felfelé vagy hetven
Emeletet mászhat.

A kis Johnny mindig hitt
Az öreg Mikulásban,
Pedig könnyebb
Ha azt hiszi ruhájában más van.

Vadászott rá olyan elszánt,
Lelkes szenvedéllyel,
Hogy az öreg edzettebb lett
Minden egyes évvel.

Most is félve, morgolódva
Nyújtott még néhányat,
Mielőtt megkörnyékezte
Volna a rémházat.

Mostanában olyan drága
Játékokat gyártott,
Hogy túl kellett élnie
Egy kis zöld manó sztrájkot.

Ráadásul a krampuszok is
Beálltak a Grincshez,
Hogyha anno ügyvédnek megy
– gondolta – most nincs ez.

Nem volt már mit halogatni,
Mogyorója fázott,
Elfogyott a forralt bor is,
Mit Hóanyó főzött.

Félve bár, de benyitott
Az utált lépcsőházba,
Mind a hetven emeletet
Szuszogva megmászta.

Elővette csodálatos
Mindent nyitó kulcsát
Imádkozott, hogy ne lásson
Ott bent semmi furcsát.

Benyitott de csak a csendes
Vaksötét fogadta,
Hmm – gondolta –
Úgylátszik a kölyök már feladta.

Megkönnyebbült mosollyal
A fenyőhöz lopózott,
Kivette a PS 5-öt,
Min 20 manó melózott.

Há!- ugrott és tökön rúgta
A Mikulást Johnny,
Így ugyanis azt gondolta
Ott tudja majd fogni.

De az öreg azon nyomban
Szívinfarktust kapott,
Így kaptak a manók végül
Mégegy szabadnapot.

Szegedi Zsuzsanna – Sál a Padon

Mikor leültem a padra, nem vettem észre rajta a sálat. Csak azon járt az eszem, hogy végre belekezdek abba a könyve, amit most kölcsönöztem ki. Csak akkor néztem fel, amikor már pont előttem álltál, majd léptél még egyet és a sálat felvetted a padról. Meglepődtem, ezért nem szóltam semmit, viszont amikor egy másodpercre egymásra találkozott a tekintetünk, mindketten elmosolyodtunk. Egy szótlan gondolatcsere, mintha te szemed sarkaival azt mondanád ‘Csak itt felejtettem’, én pedig szégyellős tekintettemmel ‘Oh, igen.’. Aztán csak néztem ahogy hátat fordítasz és amilyen gyorsan jöttél, olyan gyorsan el is mentél.

A következő héten, ugyanabban az időpontban, ugyanazon a padon olvastam. Ez volt a kedvenc helyem, innen tökéletesen lehetett látni a kis virágágyást, ami a szökőkutat körbevette, valamint a fák gyöngéden engedték át az őszi fényt leveleik között. Sokszor meg-megálltam olvasás közben, csak azért, hogy hallhassam a lombok susogását. Felpillantottam, és néztem a madarakat, ahogy morzsát vagy magvat keresnek a lehullott arany és réz levelek között. Ekkor vettelek téged észre, abban a sálban, amit múltkor visszaszereztél, felém haladva. Nem tudom miért, de valahogyan elszégyelltem magam hirtelen, és azonnal visszatemetkeztem a könyvembe. Mikor leültél mellém, langyosabbnak éreztem arcom, és nem tudtam már figyelni a szemem elé táruló mondatokra. Te is elővettél egy könyvet, és a következő órán keresztül a kezeidet néztem, ahogy lapozgatnak, az oldalak szélét fürkészve. Majd felálltam, egy másodpercre a szemedbe néztem, bólintottam, te visszabólintottál egy mosollyal, és hazamentem.

Ez valahogy így folytatódott a következő két hónapig. Minden héten találkoztunk a padon, és idővel már én se szégyelltem magam, nem hozott zavarba jelenléted. Egyszerű örömet éreztem akkor, amikor megérkeztél mellém, és nyugalommal töltöttek el azok az órák amikor együtt olvastunk meghitt csendben. Egyszer kiesett a könyvjelződ, és én vettem fel neked, máskor láttad, hogy árnyékolsz az oldalaimra és ezért kicsit arrébb húzódtál. Elkezdtem várni találkozásainkat, és valahogy a könyvek, amiket olvastam is sokkal érdekesebbnek tűntek.

Aztán nem jöttél. Azt hittem, lehet csak beteg vagy, vagy elutaztál. De nem jöttél egy hétig. Egy hónapig. Az a pad, ami szeptemberben örömet okozott, novemberben már fájdalommal töltötte el a szívemet. Habár nem beszéltünk, úgy érzem ismertelek, tudom mit szeretsz olvasni, tudom kik a kedvenc íróid, tudom, hogy néz ki a kezed, amikor előkészül a lap fordítására, tudom milyen illata van a kabátodnak, és tudom, hogy szereted a bal lábadat a jobb térdeden pihentetni. Te nem tudtad, hogy nekem mennyit jelentenek ezek a kis dolgok? Te nem érezted ezt a köteléket köztünk?

Adtam a padnak még egy utolsó esélyt, mielőtt egy új helyet kerestem volna a heti fejezeteim kivégzéséhez. Úristen, de jó, hogy adtam a padnak még egy utolsó esélyt, mert ott volt a sál! Szinte futó léptekkel értem a padhoz, és megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor lehuppantam rá. A könyvemet nem vettem elő, nem tudtam volna figyelni rá, csak vártam. Eldöntöttem, hogy én ezt az alkalmat nem fogom elszalasztani, amikor meglátlak bemutatkozok, és megígértetem veled, hogy nem hagysz itt hetekig újra. Aztán meg is láttalak, óriási vigyorral az arcodon és egy csokor rózsával a kezedben. Nyakad csupasz bőrén megrebbent egy lehulló levél árnyéka.

Predák Anna Mária – Elfogyott a kávé

A környéken a messze legmagasabb felhőkarcoló 24. emeletén nem nagyon van élet mostanában, de ennyire azért nem szokott elfajulni a helyzet. Ha valaki kilépne a liftből, olyan szintű csönd fogadná, amit talán az épületen belül sehol máshol nem tapasztalhat. Látszatra egy lélek sincsen a termekben. Aztán ahogy közeledne az irodák felé, szépen lassan erősödne valami tompa szuszogás, és ahogy kinyitná a főnök ajtaját, megtalálná, hogy az elnyomott hang bizony a mélyentisztelt horkolásából származik.

Aznap kezdett a gyakornok a város legnagyobb cégénél, és bizony tudta, hogy nem semmi feladat ez. Izgatottan battyogott be a kijelölt helyére, és leste a főnöke minden egyes mozdulatát. Teltek az órák, telt a nap, mindenki ásítozott. Mikor végül megkapta az áhított feladatot, lelkesen lerohant, hogy elvégezze. Volt lift, de a lépcsőkön úgy érezte, produktívabbnak tűnt, ahogy gyors tempóban szedte a fokokat. Elküldték kávéért. Az egész szint nevében. Hát micsoda megtiszteltetés ez? Kifulladva kicsit, de kiért a főbejáraton és célirányosan a legközelebbi kávézó felé vette az utat. Előre körbenézett a környéken még pár nappal előtte, hogy ténylegesen felkészüljön, ha hívja a kötelesség. Csilingelt az ajtó feletti kis harang, ő köszönt és felcsapta a spirálos noteszét, hogy megnézze, ki mit is kért pontosan. Rámosolygott az eladóra.

— Rendben, akkor szeretnék három flat white-ot, négy capuccinot, de az egyikbe hideg habot, és egy másikba pedig laktózmentes tejet kérek, aztán lesz még hat darab americano, és kilenc..

— Elnézést uram — mondta az eladó, fel se nézve a mobijából —, sajnálom, de elfogyott a kávé.

A gyakornok meghökkenve loholt ki, és kutatta a következő kávézót. Zárva.

“Hisz kedd délután 1 óra van, hogy lehetnek zárva?” gondolta.

Jött a következő, ott épp leltároztak, ezért csak csökkentett számban adtak ki kávét. Nem tudta mihez kezdjen, a közelben csak hármat talált, nem számított erre. Viszont ő nem az a típus, aki könnyen feladja, és ezt szerette volna, ha a főnöke is látná. Úgy volt vele, hogy megszerzi a kávét, ha egész napba telik is. És ez bizony egész napba telt.

Körhöcz Bence – tevagy II.

tevagy elalvás előtt az utolsó gondolatom,
tevagy a bögrében felejtett utolsó korty kávé,
tevagy a legtöbbet halogatott feladatom,
tekintetem mind szemedé, mosolyom a szádé.

tevagy a nyitott ablakon beszűrődő dallam,
tevagy, ki beborít, mint az éj, s kitakar, mint a halál,
tevagy, ki minden reggel fülembe suttog halkan,
te melletted az ébrenlét is mint álom szállna rám.

tevagy az ébredés utáni első pillanat,
tevagy a félbehagyott mondat a vacsoraasztalnál,
tevagy a jeges vakságot megtörő pirkadat,
te veled minden küzdelmem hasztalan már.

tevagy, s ha már nem leszel, ki tart majd ébren,
ki borogatja lázas szívem egyetlen szavával?
csillagok helyett üres égbolttal kell beérnem.
fagyott sötétben hagysz telek örök havával.