CMÁrcius 2024

A március már évek óta nemcsak a tavasz hírnöke, hanem a CMA művészeti fesztiváljának, a CMárcius hónapja is.
Készülünk nektek open-mic irodalmi esttel, filmklubbal, illetve képzőművészeti kiállítással is, ahol egy pályázat keretein belül saját műveiteket – legyen az fotó, rajz, vagy festmény – a nagyközönség elé tárhatjátok.
szöveg!

Kiállításmegnyitó

Hosszas előkészületek és eszelések végett kiállításra kerültek tagjaink művei a meseszép Kemenes Cukrászdában! Majd, szerda estére nagy világi zaj és egy seregnyi vendég lepte el a rendezvénytermet, ki borral, ki egy kis sörrel csodálva a munkákat. Itt tartott Rudolf Adél, diákszervezetünk jelenlegi elnöke, Havlik Marci, alapító tagunk és Petercsák Gréta, a kiállítás főszervezője nyitóbeszédet, megnyitva tavaszi fesztiválunkat.

Az estnek még közel sem volt vége! A második felvonás Wollent Máté, majd Lescsinszky Ákos és Kecskeméti Endre zongoraművészek koncertje volt, kellemes ritmust adva a maradék márciusnak.

Irodalmi open mic

Tegnap este pezsgő irodalmi élet költözött a Kemenes Cukrászdába. Hatalmas öröm számunkra, hogy ennyien eljöttetek Open mic eseményünkre, meghatódva hallgattuk, milyen sokan érdeklődnek a költészet iránt.

Az est folyamán számtalan csodálatos saját verset, költeményt és slamet hallhattunk, illetve olyan klasszikusok is előkerültek, mint Radnóti Miklós vagy Nemes Nagy Ágnes.

Köszönjük Horváth Tamásnak, hogy elfogadta a meghívást és verseivel keretbe foglalta az eseményt, illetve Nagy Somának, aki emlékezetes zongorajátékával csalt mosolyt az arcunkra! Nem utolsó sorban pedig szeretnénk megköszönni Lengyel Hannah-nak, akinek a moderálása nélkül ez az este nem lehetett volna ilyen csodálatos!

Filmklub

Az idő 18:00. Egy maréknyi emberrel ismét összegyűltünk a Kemenes Cukrászdában, ezúttal egy filmklub keretein belül.

Míg a szokásos popcorn most nem volt kéznél, volt miért izgatottnak lenni, hiszen két freeSZFE-s hallgató csatlakozott hozzánk, név szerint Pusztai Lőrinc és Nagy Csongor Boldizsár, saját diplomamunkáikat levetítve a közösségnek. A kisfilmeket egy-egy rövid beszélgetés követte a rendezőkkel, ahol Budai János tagunk – vagy showmanünk – moderálásával bejártuk közösen a filmgyártás folyamatát, a diplomafilm fogalmát mint alkotói kifogást, rejtett utalásokat, valamint a magyar mozgóképszcéna jelenét. Kismillió izgalmas kérdés, kellemes ital és nevetés után a CMÁrcius végére értünk és ennél nagyobb grandiózusban talán nem is érhetett volna véget ez a hónap.