Arcosok Zenekar – A fesztiváloktól a csapatösszhangig
Az eheti kurzusunk vendége az Arcosok zenekar frontembere.
A CMA Március nagy sikerei után és az Összerázó kalandjait követően egy jól megérdemelt tavaszi szünet várt a CMA tagjaira. Ennek ellenére Borbély Bernadett nagy szorgosan készült a szünet utáni első kurzusra, ahol a magyar alternatív szféra egyik feltörekvő zenekarának frontemberével került sor beszélgetésre.
Nagyernyei Gyula, az Arcosok zenekar frontembere jött hozzánk, aki az interjú során széleskörű zenei témákról beszélt nekünk, a fesztiváloktól a csapatösszhangig. Gyula nagy örömmel mesélt nekünk a Fishing on Orfű fesztiváltól kapott meghívásról, illetve köreinkben népszerűsítette a saját szervezésű BerekFeszt-re keresztelt fesztiváljukat is. Ezek után a szövegírásra került a fókusz. Szóba jött, hogy egyes érzelmek tovább tudnak hatni az emberre, mint mások, ami persze a zeneszöveg írására is kihat. Gyula beszélt nekünk példaképeiről, különböző szövegírási tanácsokról és ezeknek az elvárásoknak a legyőzéséről is. Berti a koncertezésről is kérdezte az énekest, aki elmesélte nekünk, hogy mire szokott figyelni fellépés közben, hogy meglegyen az az autentikus házibuli érzet.
Az Arcosok egy hét tagú zenekar, emiatt kíváncsiak voltunk milyen közöttük a kommunikáció és hogyan tudnak közös döntésre jutni. Gyula elmondása szerint van egy szabályuk, miszerint ha valaki nem reagál 24 órán keresztül a felvetett problémára, akkor annak nincsen beleszólása továbbá az ügybe. Ez a szabály láthatóan jól működik náluk, hiszen még nem került sor erre az eszközükre fontosabb ügyeknél.
A beszélgetés végén a fociról volt szó, hiszen Gyula a kurzus után edzésre ment. Mint kiderült úgynevezett zenész focira megy, ami sportolási lehetőség mellett egy networking eseményként is szolgál a zenészeknek, hiszen különböző egyeztetések és kollaborációk is kialakultak a futball edzéseknek köszönhetően.
Gyula tényleg elment edzésre, reméljük jó volt, és köszönjük neki, hogy eljött az eseményünker. Mi pedig, a CMA tagjai tovább folytattuk az estét a Barhole-ban, ahol pár Kis Piros mellett folytatódott a diskurálás.
Nagy Anna-Morag
