Összerázódni a belerázódásba
“… aki egyszer CMA-s, az örökre az is marad.”
Összefoglaló a 2019. őszi félévi összerázó táborunkról, avagy 3 nap Cegléden a CMA család bővítése jegyében
Közel 40 ember lepte el a ceglédfürdői diáktábort november 8-án, pénteken a késő délutáni órákban. Megérkeztünk mi, a Corvinus Művészeti Akadémia csapata, hogy három napra birtokba vegyük a szállást, ahol majd jól összerázódhatunk és összekovácsolódhatunk, nemcsak azokkal, akiket talán már évek óta ismerünk (vagy csak azt hittük, hogy eléggé ismerjük őket) hanem azokkal is, akikkel most találkoztunk először a félévben. Mert bizony a régi ismeretség ellenére a gyermekkori képek beazonosításakor mindenki csak csetlett-botlott, és az is igaz, hogy a személyes „fun fact” bingóban sem percek alatt születtek meg az első találatok. Igen, van még hová fejlődnünk az egymás megismerésében, ehhez kétség sem fér, azonban ez az, ami mindig annyira fantasztikus a CMA táborokban. Légy akár zöldfülű vagy tősgyökeres CMA-s, egy táncpárbajban nem tudod majd nem jól érezni magad, és azt hiszem, talán mindenkit sikerült az első perctől teljes értékű tagként bevonni a közösségbe. Hogy mindezt el is higgyétek nekem, olvassátok hát ezt a kis visszaemlékezést Zsófi, egyik újdonsült tagunk tollából:
„Szuper volt a csapat, egy pillanatig sem éreztem kívülállónak vagy újnak magam, hanem mintha ezer éve ismernénk egymást. A legjobb része a hajnali éneklés/jammelés volt, hihetetlenül jól szólt (legalábbis belülről), nagyon felszabadító érzés volt <3” – P. Zsófi, zöldfülű CMA tag
Nos igen, kinek ez, kinek a
„tarhonya, bundáskenyér, paprikáskrumpli és palacsinta”
marad meg a tudatában táboros emlékképként. Környezettudatos csapatként egyébként helyben ettünk (say no to műanyag tányér és evőeszköz!), az innivalót, köztük az alkoholt pedig repoharakban mértük, ami külön vagány volt, hiszen ahány ember, annyiféle fesztivál többszörhasználatos kelyhe képviseltette magát a három nap alatt. Hozzáteendő, hogy a közös étkezések (és italozások) valóban szerves részét képezték a hétvégénknek, hiszen gyakran nagyobb összekovácsoló erővel bírtak, mint egy kifejezetten erre a célra megalkotott játék. És ha már a játékokról van szó, essen néhány arról is, hogy kis diákszervezetünk valójában mivel is töltötte három napját Cegléden.
Mivel egyszerre ilyen sokan igencsak ritkán gyűlünk össze, vezetőségünk idén kihasználta a remek alkalmat, hogy a csapattal együtt gondolkodva tervezgessék, hogyan, milyen formában működjön a CMA a jövőben, hiszen az egyre csak növekvő taglétszám nem könnyíti meg a dolgukat. Meglepő és inspiráló, talán ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni ezt a business zsargonnal „szervezet és szervezeti struktúra fejlesztős workshopként” aposztrofált valamit, ugyanis sokszor a nemrég felvettek mondták a legkonstruktívabb kritikákat és legújszerűbb ötleteket, máskor pedig azok voltak a legaktívabbak, akikről esetleg azt gondoltuk eddig, hogy inkább közömbösek az ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel kapcsolatban.
A teljesség igénye nélkül persze sor került a gyermekkori képfelismerős játékra, a székfoglalóra, egy kis kocsmakvízre (szigorúan kocsma bevonása nélkül!), ahol ismét kiderült, hogy igen, a CMA-ban mindig lesz valaki, aki műveltebb nálad, s te majd szépen csendben elbújhatsz a holmi „persze, én felismerem Beethoven Holdfény szonátáját” tudásoddal. Volt, aki ebben, volt, aki a zenefelismerésben győzedelmeskedett, ahol remekbeszabott angol disco slágereket és örökzöld dallamokat kellett a Google Fordító által elvégzett szabadfordításból felismerni, vagy a magyar popkultúra kiemelkedő alakjainak nótáit kellett megmondani, és produkcióként bemutatni.
Sort kerítettünk még egy kis szabad jamsessionre meg táncházra, Cards Against Humanityre és Dixitre, valamint Lajos és Alajos, a szállás 2 hűséges cicájának társaságunkba való integrálására… Bár, ha sorolnám, hogy mi mindent is csináltunk még, 10 lapra sem férne ki a mondanivalóm.
Egy szó mint 100, úgy érzem mindannyian nagyon jó élményekkel tértünk haza a táborból, ahol ismét megerősödött bennünk, hogy nem véletlenül vagyunk mi egy közösség, s azok pedig, akik alumniként látogattak el hozzánk, azzal az érzéssel térhettek haza, hogy
aki egyszer CMA-s, az örökre az is marad!
Írta: Szöllősi Judit
Fotók: Bella Lucia, Havlik Marci
P.S. Óriási hála és ezer köszönet a szervezésben résztvevő tagjainknak és Ancsi alelnök asszonynak, akinek szervezése nélkül még ma sem tudnánk, hogy ki a parkett legnagyobb ördöge vagy ki volt a legvagányabb pózer 4 éves korában.