Retro házibuli // élménybeszámoló
Szerda este elérkeztünk a félév legnagyobb rendezvényéhez, amire már hetek, sőt hónapok óta készült egyre népesebb kis csapatunk. Végeláthatatlan zenekari próbákon, dekorációkészítésen, ötleteléseken, social media posztokon minden mennyiségben vezetett idáig az út.
CMA Retro Házibuli emlékek
Izgatottan érkeztünk meg december 4-én a Dürerbe, remélve, hogy nem csak mi bújtunk színes régimódi jelmezekbe, de közönségünk tagjai is. A kezdeti lassan szállingózó vendégek után beindult a buli, egyre nagyobb tömegek érkeztek a bejáratunkhoz, miközben a banda lassan melegített. Mire színpadra álltak, szép kis társaság gyűlt össze, a 70-es éveket idéző sikkesen elegáns vonaltól kezdve az Abba-szereléseken át a neonszínű susogós felsőkig minden volt, és fellépőinket sem kellett félteni, ők is hasonlóképpen kitettek magukért már az öltözetükkel is, fantasztikus látványt nyújtottak, ahogy felvonultak a színpadon.
No, és csak aztán jött a lényeg! Személy szerint nagy rajongója vagyok a 60-as, 70-es, 80-as évek zenéinek, legyen az akár egy jó kis Ain’t No Mountain vagy Elton, de természetesen egy Wake Me Up Before You Go-t sem utasítanék vissza soha. Azt kell mondjam, ebben közel kétszáz ember osztotta a véleményemet aznap este a teremben. Ahogy felcsendültek az ismerős ritmusok, a társaság egyre jobban belemelegedett, önfeledten énekeltek, táncoltak, fotózkodtak. Rengeteg nagy kedvencünk kapott új színt csodás hangú énekeseink által, miközben a háttérben meglepetések is előbukkantak a zenekar jóvoltából, zenei részletek más nagy slágerekből, melyek tovább fokozták az amúgy is őrületes hangulatot. Hosszan tudnám sorolni a számokat, amelyek szuperül szóltak, de az egész setlist-et mégsem kéne leírnom.
Mindenki kicsit a saját képére formálta a klasszikusokat, így végül összeállt a teljes kép egy nagyon különböző, mégis összetartó csapatról, ahol a különböző énekhangok jól kiegészítik egymást, és ha száz próba kellene is a vokál összerakásához, akkor is megcsinálják, hogy végül meglegyen a vágyott hangzás. Bevállalták a nagy bulit, és a hatás nem maradt el, pedig szerintem sokáig ők sem hitték el teljesen, hogy ekkora sikerük lesz.
Természetesen a magyar vonal sem hiányozhatott az összeállításból, itt inkább a kilencvenes évek slágerei csendültek fel, a koncertet is egy össznépi LGT dal zárta, mely úgy érzem, méltó volt, hogy “feltegye az I-t a pontra”.
Egy rövid szünet és pihenő után pedig megérkezett az este másik fellépője, a debütáló Dizsi, hogy egy ütős aftert csapjon az előző koncert után. A Major tesók újraszínezték a 80-as évek nagy slágereit, modernné téve azokat; Dorci a mikrofon, Gábor pedig a keverőpult mögött adott bele mindent, hogy kedves vendégeink véletlenül se fogyjanak ki a talpalávalóból.
Végül majdnem éjfélig ropta a díszes társaság, berekedve, fáradtan, de határozottan boldogan távoztunk. A táncos cipő hazaérve a sarokba került, de azóta is visszakívánkozik a lábra; nem lehet szabadulni a Sweet Dreams dallamától…
De nem baj, „fogd a bugira”!
Írta: Pichler Zsófi
Képek: Csordás Lilla, Molnár Jocó, Oprics Dóri
