Turikincsek CMAs kiadásban

 

Tudtad, hogy 13 évre lenne szüksége egy embernek, mire meginná azt a víz mennyiséget, ami egy póló és egy farmernadrág előállításához kell?

A Használt ruha Szeptember egy brit kezdeményezés arra, hogy egy hónapon keresztül próbáljunk másodkézből jövő ruhákat vásárolni és hordani vagy családtagokkal/barátokkal ruhákat cserélni. Az Oxfam nevű szervezet szeretné felhívni a figyelmet az új ruhák környezeti hatására, hogyan tudjuk a divatipar szén-dioxid kibocsátását csökkenti azzal, hogy nem veszünk fast fashion cégektől, és úgy általában nem veszünk felesleges darabokat, amik úgyis csak a szekrény mélyén végeznék használat nélkül. Ha mégis szükségünk van egy-egy darabra, akkor pedig próbáljuk másodkézből jövő darabokkal bővíteni a ruhatárunkat.

A Corvinus Művészeti Akadémia tagjai elkötelezett környezetvédők már a kezdetek óta, mindannyiunk mást tesz a Földünk megóvásáért, de egyben egyetértünk: a cél közös és együtt amúgy is könnyebb minden. Szóval a CMA közösen elfogadta a kihívást, szeptemberben a használt ruháké volt a főszerep. Itt vannak a mi szettjeink: 

Dorci: “Nagymamám szoknyája, nagypapám lassan 40 éves oversize farmerkabijával.”

Viki: A zöld nadrág és a fekete felső turizott darabok, szerintem hatalmas tévhit, hogy nem lehet elegánsabban öltözködni használt ruhaboltokból.”

TamiTuris darabokkal és barátnőtől örökölt színes pulcsival dobjuk fel a szeptembert.

Zsófi: “A virágos szoknyát örököltem a legjobb barátnőm unokatesójától, a nyakláncot ez a barátnőm csinálta, a kék trikó Anyué volt, ahogy a dzseki is, amire én csináltam a mandalát a hátán. A farmerszoknya amszterdami turis szerzemény, kb az egyetlen ruhám, amit turkáltam és nem örököltem, a póló szintén Anyué volt.”

Ancsi“Gatya + Ing: gardrobcsere.hu; Kabi: eredeti Levi’s, anyumtól örököltem, így nem csak azért imádom, mert extra jól néz ki, hanem érzelmileg is szorosan kötődöm hozzá; Fülbevaló + gyűrű: szintén anyukámtól örököltem, és legalább annyira szeretem őket, mint a kabit.”

Anna“Felső: Humana, Nadrág: Retrock, Táska: nővérem varrta (@chewiesofficial)”

Lucia“Agglomerációban lakom és ott szoktam főként a piacon a turkálós részlegen venni a ruháimat vagy pedig egy second hand boltban, ahol hétfőn minden 900 Ft és naponta megy le az ára. (Én csütörtökön szoktam vásárolni, mert akkor még van jó áru, de már csak 300 Ft.)”

DóraLevi’s kabi: örökölt, kb. 30 éves; nadrág: turi; táska: használtan vett (gardrobcsere.hu)

Csenge“Rozsdabarna pufi kabát: turikincs, 800 forint volt és nagyon boldog voltam, hogy megtaláltam!; fehér, fekete nadrág: szinten turis; narancs ruha + alig látszik, de a rómás kis kendő van a derekamon: ez is turis; farmer kalap: örökölt és imádom!”

 

Összességében ez a hónap nemcsak hogy sokat tanított nekünk, de spóroltunk vele, tettünk a környezetért és kitűntünk a tömegből az egyedi szettjeinkkel. Biztos, hogy folytatjuk a #SecondhandSeptember-t októberben, novemberben, téli holmik után kutatva.

Osszátok meg velünk a ti is másodkezes darabjaitokat a közösségi médián, hogy együtt tegyünk egy jobb jövőért. Mi hálásak vagyunk a résztvevőkért, a Föld pedig értünk. 

 

Üdv, a CMA csapata